A S Z I M M E T R I A

ASZIMMETRIA Szimmetria-sértések Vármező Galéria, 2019. július 10.

I.

Az alkotó vajon miért a geometria formáiban, az elvonatkoztatás e különös változatában gondolkodik, de ha már: miért tetézi ezt aszimmetrikus képi kompozíciókkal, s mindez hogyan nyilatkozik meg a képiség nyelvén?

Az életben természetes igényünk a rend, amely gyakran valamiféle harmóniában, szimmetriában ölt testet. A szem számára a szimmetrikus mintázat vagy rendezettség közvetlenül, könnyen és gyorsan azonosítható - az aszimmetria kódja kevésbé. És gyakori, gyakran megrendítő egzisztenciális tapasztalatunk, hogy a rend, a szimmetria, a harmónia - mennyire sérülékeny, könnyen megbicsaklik.

Az is tudható, hogy a szimmetria világa mellett, amely többnyire a természeti törvényekkel azonosítódik, milyen jelentős a kevésbé szabatos vagy teljes majdnem-szimmetriák, vagy éppen aszimmetriák köre. A mélyszimmetriák mellett mennyire gyakoriak a szimmetriasértések.
Az esztétikai észlelés számára a szimmetriára alapozott műalkotás, amit rendre a "szép" jelzővel illetünk: könnyen kimerül, hatóköre viszonylag rövid, megszokottá válik. Mert kellő inger, késztetés, megszólító-erő hiányában nem képes érzékenységünket, emlékezetünket, értelmünket vagy képzeletünket sodorni, az inspiráló feszültséget hosszan kiváltani és fenntartani, a megértés és értelmezés új és új kalandja felé terelni.
Nem így az a mű, amely aszimmetriára, tehát valamiféle hibaként értelmezhető rendezettségre építkezik, így rögtöni reflexiót (érzelmit és értelmit egyaránt) képes kiváltani. Például azt, hogy a műalkotás miért az aszimmetriát tekinti rendezőelvének, noha akár szimmetriát is közvetíthetne, lehetne kvázi a boldog megelégedettség közvetítője is. Az aszimmetria gondolatát megába fogadó mű azonban nem enged e kísértésnek. Inkább, divatos kifejezéssel élve: kilendít, mi több, kipenderít komfortzónánkból. Noha az aszimmetrikus mű is egyfajta, de csak ritkán belátott rend, rendezettség képviselője, hordozója.

A szimmetria: idill, míg az aszimmetria: elégia. A szimmetria az az állapot, amelyben tartózkodni, lakozni az embernek kedves, ám mennyivel gazdagabb ingerhálózat forrása az iránta való vágy, a vágyakozás, amely jellemzően az aszimmetria fenségterülete.

Az aszimmetrikus mű a valóság felől fogalmazza meg a vágyat, mint valaminek a hiányát. Így az aszimmetrikus mű a szimmetria vágyának közvetítője. A képzőművészetben ez nemritkán az elvonatkoztatás révén, geometrikus formában fogalmazódik meg, mint konstrukció. Mert az aszimmetria mögött jellemzően művészi intenció áll, radikálisabban fogalmazva: művészi akarat, amely részben tükrözi az életben tapasztalt billenéseket, kilengéseket (diszharmónia stb.), másrészt az alkotó magamagától törekszik az aszimmetria megjelenítésére, mert kétségesnek tetszik számára a szimmetria mindenkori hatalma - éppen egzisztenciális tapasztalatai okán.

II.

Székely Móri Márta ritkán rendez egyéni tárlatokat, ami nehezen indokolható, ugyanis mint e tárlat mutatja: gyakorlott szem és kéz hoz létre alkotásokat - jelen esetben az elvonatkoztatás különböző változataiban, szintjein, grafikai eljárásokkal kísért geometrikus formák révén, persze a festészet nyelvén.

E mostani ciklus új, kísérleti utat jelez eddigi életművében, hiszen a korábbi munkák nem merészkedtek az elvonatkoztatás olyan távlataiba, mint a most szemlélhetők. Geometrikus munkákat látunk, de nem minden esetben ugyanúgy, mi több: a típuscímekkel megkülönböztetett alkotások formarokonságot hordoznak, egy-egy zárt mini-sorozatot alkotnak, jelezve az elkülönülést.
Új kép-együttese az aszimmetria olyan mikrovilágát jeleníti meg, amelyben egyedül az alkotó játékszabályai állandók, érvényesek. Erős szerkezetiséggel rendelkező, akrillal vászonra festett munkák jelennek meg - közel azonos léptékben, amelyeken szimmetria és aszimmetria között a hidat gyakran az aranymetszés eljárása-szabálya teremti meg.

Így a kiállítás alcíme, hogy Móri Márta geometrikus munkáit láthatjuk, mindenképpen és csupán összefoglaló, tömbösítő megnevezésként értelmezendő. Ugyanis mindegyik, kis-ciklusként elkülönülő műcsoport a képépítés eltérő elképzelését képviseli, amelyen belül a megjelenítés struktúrája változatosságot mutat, különböző aspektusokat képvisel - persze a geometrikus szemlélet jegyében.
Az eltérülő konstrukciós gondolatok szembetűnők. Az instabil, törékeny állapotot mutató, filigrán szerkesztettségű Aszimmetria I. és II. munkák láthatóan távolságot tartanak például a képfelület egészét betöltő, telített, mégis megnyitott, s egyébként is az átlátás lehetőségét ígérő Transzparencia III. és IV. címet viselő munkáktól. Közbül pedig, "kép a képben" elgondolás szerint négyzetmezőkbe komponált geometrikus formák jelennek meg a szerveződő rendezettség különböző lehetőségeit jelezve, gyakran az aranymetszés szabályát követve.

Domináns jegye e munkáknak a dinamikát, drámai erőt hordozó diagonális szerkesztés. Néhol maga a képfelület beállítása, a csúcsokra állított négyzetfelületek közvetlen formájában jelenik ez meg, máskor a formaelemek elrendezésében, arányrendszerében. A képek jellemző diagonális tájolása, szerkesztése összetartja, összerántja, feszültség alá helyezi a képfelületet, alkalmanként a térbe kifordulni látszó geometriai formákat is.

Az alkotó az egyes munkák összetartozását közös címmel emeli ki, s ez alkalom az egyes darabok összevetésére is. A Trió sorozat például minek a hármassága? Elsősorban azon színeké, amelyek 90 fokos elforgatásban, ritmust teremtve, trapéz alakzatként mutatkoznak meg: a színes színeké.

Itt is, miként a Reflexiók sorozat munkáiban: a kép a képben szerkesztői elv alkalmazásával találkozunk. Ugyanis a nagyobb, négyzetes monokróm felületen egy kisebb, 45 fokkal elforgatott négyzet jelenik meg, a tulajdonképpeni geometrikus kép.

Alkalmanként egyidejűleg működik a diagonális és a vertikális erőtér, a tekintet váltakozva érezheti ezt vagy azt éppen dominánsabbnak. Néha az egyértelmű diagonális irányultságot horizontálisan futó vonalakkal, színmezőkkel, vagy éppen geometrikus formákkal megtöri, hatályát megfellebbezi, mint pl. a Transzparencia III. című munkán.

A Lineáris II. címet viselő alkotás tükörszimmetrikus, egyik csúcsára állított négyzetes alapra épül. Az egyik oldal tükörképe a másiknak. ám ezt az alkotó éppen a tengely környezetében, sávosan felülírja, mondhatni "elrongálja" a szimmetriát; másképpen: úgy emeli ki a tengelykörnyezetet, hogy részben letakarja, miközben láthatóságban is tartja. Mindezt vonalas effektekkel egészíti ki. A négyzetes, egyik csúcsára állított alap diagonális irányultságát a grafikai megoldás tükörszimmetrikus vertikalitása tompítja. Mindkét munka, különösen a III.: valamiképpen a hang terjedésével kapcsolatos képzetet kelt, hang és visszhang játékát kelti életre; mintha a hang egy határon túl képtelen volna terjedni, mert visszaverődik.

III.

Miként a Lineáris II. és III. munkákon: a feltételezett jelentések is rendre visszaverődnek, megújuló visszhangok játékterét nyitják meg. Móri Márta alkotásai visszaható, tág értelemben reflexív művek, amelyek az értelmezések megújuló szempontjait szólítják elő, noha, miközben: a művek természetesen nem mozdulnak, nem változnak - csupán a köröttük keringő szemlélet origója. Alkotó és befogadó: ebben azonosan egy. Végtére is az aszimmetria sosem végeredmény, inkább a permanens változás mozgatórugója. A változásé, amely mindig állandóságra, szimmetriára törekszik - noha azt csak néha, ritkán, netán sosem érheti el.

Balázs Sándor művészeti író